Volt már olyan, hogy kitűztél magad elé egy célt, és idő előtt feladtad? Hogy meg sem vártad a változást? Már az elején elkönyvelted, hogy ez nem fog sikerülni, ez lehetetlen, nem éri meg? Miért van az, hogy az emberek többsége nem hajlandó tenni a céljaiért és azért, hogy egy jobb életet éljen? Lehet, hogy a legtöbb embernek nincs is célja? Csak tengődik az életben, és várja, hogy majd csak lesz valami. Olyanok, mint a vezető nélküli hajó a tengeren, csak ringatóznak ide-oda, aztán csodálkoznak, hogy sehova sem érnek el. Hogyan tudnánk akárhova is eljutni, ha azt sem tudjuk hova akarunk?

A legtöbb ember egyik legnagyobb gátló tényezője a türelmetlenség és a kudarctól való félelem. Feladják a próbálkozást, még mielőtt beérne a munkájuknak a gyümölcse.
Azt mondják változtak, tűztek ki célokat, gyakorolták a hálaérzést meg a pozitív gondolkodást, vagy akármilyen önfejlesztő dolgot, hogy tettek a céljaikért, de mégsem történik semmi. Egyből feladják, elkönyvelik a kudarcot, meg hogy az élet rossz, és visszatérnek a régi megszokott kis világukba, mert úgy se változik semmi, náluk ez nem hat, az önfejlesztés hülyeség.

Ha valami nem sikerül, akkor egyből vesztesnek, értéktelennek tartjuk magunkat, csorbul az önbecsülésünk, az egész helyzetet egy negatív tapasztalásként éljük meg, és sokan emiatt felhagynak a próbálkozással, és elfogadják a sorsot úgy, ahogy van.  Úgy gondolják, ha nem csinálnak semmit, akkor nincs kudarc, és én sem vagyok egy vesztes.

Sokunknak nagyon nehéz továbbcsinálni, minden nap tenni valamit egy szebb jövőért, pozitív és hálás maradni úgy, hogy nem látjuk a változást. Mindenki hírtelen eredményre vágyik, azonnali jutalomra, és látni akarja az eredményt, csak annyi energiát akar befektetni ami tényleg szükséges és megéri. Ebben a felgyorsult világban mindent azonnal akarunk. Gyors telefont, gyors internetet, gyorsan elkészíthető kajákat, gyors eredményeket, gyors sikereket.

Én ha kedvtelen vagyok, mert nem látom a változást, mindig a nagy „tanítókra” gondolok.  Nekem az egyik nagy motiváló személyiség Thomas Edison a villanykörte feltalálója. Ő volt a világ egyik legszorgalmasabb és legtermékenyebb feltalálója. Találmányainak száma meghaladja az ezret. Több ezer kísérlete fulladt kudarcba, míg föltalálta a szénszálas izzólámpát, ám ő ezeket a sikertelen kísérleteket nem tekintette kudarcnak, hanem azt mondta:

Engem lenyűgöz és motivál ez a hozzáállás, a rengeteg „kudarc” ellenére is továbbfolytatni, és  a „kudarcot” nem „kudarcként” élni meg, hanem lehetőségként olyan útak kizárására amik nem vezetnek a vágyott cél eléréséhez. Edison nem ismerte a kudarcot. Neki a „kudarc” a vágyai eléréséhez való úton egy állomás volt.

Még gyerekként ösztönösen másképp gondolkodunk, és a kudarcot ösztönzőleg fogjuk fel. Mi lett volna, ha mikor járni tanultunk gyerekkorunkban már az első elesés után feladtuk volna? Vajon hányszor estünk el és álltunk fel újra mire megtanultunk járni? És ugyanez van a biciklizéssel,  és minden más tanulandó dologgal is.

Talán fájt egy kicsit az elesés, sírtunk is egy kicsit, de nem adtuk fel! Újra és újra nekigyürkőztünk, felálltunk, megpróbáltuk, míg nem megtettük az első bizonytalan lépést, aztán már egyre magabiztosabban lépkedtünk.

A próbálkozásunk során rengeteg mindent tanultunk, hogy csináljuk helyesen, fejlődött a koordinációnk, egyre jobban egyensúlyoztunk, erősödtek a karjaink és a lábaink.

Az élet mai napig így működik, folyamatosan tanulunk, és fejlesztjük képeségeinket, gyakorlással egyre jobbá és jobbá válunk bármit is teszünk. Bármit képesek vagyunk megtanulni, ha elég időt és energiát fektetünk bele, és gyakorlással egyre jobbak és ügyesebbek leszünk.

De miért változtunk meg? Ma már 1-2 sikertelen próbálkozás után feladjuk és kudarcként könyveljük el, és vesztesnek látjuk magunkat. Nem akarjuk újra megpróbálni,  mert az újabb sikertelen kísérlet újabb kudarchoz vezet, az pedig újra a vesztes vagyok érzését erősíti.

Szerencsére vannak olyan emberek akik kitartásukkal előrébb viszik a világot, nem adják fel, és hasznos találmányaikkal megkönnyítik az életünket.

Rengeteg inspiráló történet van a múltban, ami motiválóan hat rám. Személyek, akik több százszor vagy akár ezerszer is elbuktak, vagy nem találtak segítőket, nem hittek bennük, kitartásuk által mindig valami nagyon nagyot hoztak létre. És ez az a kitartás ami irigylésre méltó. Mindennél jobban hinni kell abban amit szeretnénk.

Nem mi próbáljuk ki az életet, hanem az élet próbál ki minket, hogy elég bátrak és erősek vagyunk-e. Mert a legnagyobb álmai csak azoknak teljesülnek be, aki igenis képesek odatenni magukat 100%-osan, szembe menni az árral, vállalni a kockázatot, nem elkeseredni ha nem jön össze egyből, tanulni a hibákból, nem hagyni, hogy mások lebeszéljenek meg meggyőzzenek, hogy ez úgy se fog menni, ez lehetetlen.

Véleményem szerint az ilyen emberek mindennél jobban látják maguk előtt a célt, és csak arra koncentrálnak, biztosak benne, hogy el tudják érni. Ezért is nagyon fontos, hogy olyan céljaink legyenek az életben, ami motivál, amit magunkénak érzünk, amire tényleg vágyunk, és amit belülről érzünk, hogy ez az, mert csak így lehet kitartani, és így talpon maradni a negatív környezetben, és akkor is továbbcsinálni mikor mindenki bolondnak néz.

Én is nagyon sokszor megtorpanok, mikor úgy tűnik, hogy semmi sem sikerül, nem kerülök közelebb a céljaimhoz, vagy valakitől negatív kommentet kapok. Olyankor egy pillanatra megtorpanok, és elgondolkodom, hogy jó úton vagyok-e, megéri-e a fáradozást, sokszor fel akarom adni, mert nem látom a változást, néha sírok is, de  mindig van egy hang ami azt mondja, hogy állj fel és menj tovább. Ne foglalkozz azzal, hogy mit mondanak mások, ez a Te életed. Akkor is megmutatom, hogy nekem sikerülni fog. Minden nap teszek érte.

Aki beleteszi a maximumot, kitartó, és bízik magában és az Univerzumban akkor meg fogja kapni azt amire vágyik. Ez a vonzás törvénye, nincs más lehetőség. Ha nem kapjuk, meg egyből az meg akkor azért van, mert még nem állunk készen, még tanulnunk kell, még el kell sajátítanunk pár képességet. Ha készek vagyunk rá akkor meg fog jelenni az életünkben, de addig nem szabad feladni, nyitottnak kell lenni. Bele kell tenni a mi részünket, hogy az élet is bele tudja rakni az ő részét.

Katinkának is van egy nagyon jó mondása:

Áldozatok nélkül nincs siker. Ne várja senki, hogy a szájába repül a sült galamb. Mindenki annyit kap vissza, amennyit hajlandó belefektetni.

Nagyon fontos itt szerintem az elfogadás is. Az, hogy megengedem magamnak a hibázási lehetőséget, nem várom el, hogy minden rögtön sikerül, mindent rögtön elérek, hanem élvezem az utat, megszabadítom magam ettől a stressztől, és maximalizmustól. A célon tartom a szemem, és figyelek arra, mit hoz az életembe a sors, milyen szituációkat, milyen nehézségeket, amelyekből tanulhatok. Mert mindez szükséges ahhoz, hogy elérjem a célt.

A legrosszabb amit valaki tehet, hogy csak azért nem kezd el valamit, mert úgyis elrontja, vagy úgy sem sikerül. Leírja magát, még mielőtt elkezdte volna. A saját álmainktól és vágyainktól fosszuk meg magunkat.

Hibázás nélkül nincs siker, mert a hibákból tanulunk, ezek által fejlődünk, fejlődnek a képességeink, készségeink, felkészít az életre, és megmutatja azokat az utakat amik nem járhatóak.

Tudom, hogy nagyon nehéz a hibázások ellenére tovább csinálni, meg nem feladni. Én is sokszor feladtam már, de később mindig megbántam. Mindig arra gondolok, ha akkor nem adtam volna fel, már most mennyivel előrébb lennék, mennyi célomat elértem volna már. Elesek, de aztán újra felállok és megpróbálom újra, mert nálam a feladással járó érzés sokkal nagyobb, mint a kudarctól való félelem. Én tudom, és hiszem, érzem belül, hogy képes vagyok bármire, és el is fogom érni, de sok áldozattal, és kitartással jár. Az élet most tesztel, hogy mennyire vagyok kitartó, és hajlandó vagyok-e bele tenni mindent. Tudom, hogy jó úton vagyok, és folyamatosan fejlődöm, tanulok, és szert teszek azokra  a képességekre, amikre akkor lesz szükségem, ha elértem a célom vagy már sikeres vagyok.

Monostori Timi motivációs tréner mondja mindig a videóiban, hogy ha elestünk fel kell állni, koronát igazítani és továbbmenni. Legfontosabb bízni magunkban és hinni az Univerzum jóságos erejében.

Azzal ha a földön maradok, siránkozok és sajnáltatom magam, azzal nem jutok tovább az életben. Leélhetem az életemet úgy, hogy egész életemben azon sajnálkozom, hogy mi lett volna, ha lett volna elég kitartásom, ha nem adom fel, ha csak magamra hallgatok és nem érdekel a környezet véleménye, vagy kis befektetéssel élhetem azt az életet amire vágyom. De ez a látszólag nehezebb és láthatatlan út. Sokszor nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy látszódjon a változás, és ebben az időszakban motivált maradni, és továbbra is kitartónak lenni erős önfegyelmet igényel.

Mindig fel kell állni és tovább kell menni. És a sikeres embereknek bizony lehet, hogy egy nap alatt több kudarca van, mint a kudarc-embernek egy hónap alatt, de nem adja fel és nem gondolja, hogy másokon múlik sikere. Nem adja fel. Soha nem adja fel.

Bennragadtunk a régi gondolkodási szokásainkban. Folyamatosan újra és újra ugyanazt tettük, ugyanúgy viselkedtünk, és újra és újra hasonló hibákat követtük el és hasonló embereket vonzottunk magunkhoz. De midennek megvan a miértje és a tanulnivalója. Ez járult hozzá, hogy ma az legyek aki vagyok, de ha én más jövőt szeretnék, akkor valamit változtatnom kell.

És ha a következő napokban türelmetlen leszel és kételkedsz abban, hogy egy változás be fog következni, akkor tisztázhatod magadban, hogy az életed azért fog változni, mert napról napra egyre figyelmesebb leszel, és a figyelmedet egyre gyakrabban abba az irányba tereled, amelyben az életedet élni szeretnéd. Minden nap tanulsz és a legjobbat adod, kitartó vagy, hajlandó vagy meghozni a szükséges áldozatokat, amellyel az életed a tőled elvárt irányba tud változni.

Ma este zuhanyzás közben azon morfondíroztam, hogy vajon van-e szabad akarat?

Visszagondoltam az életemre, ami 5 évvel ezelőtt teljesen megváltozott. Most olyan életet élek, amilyet soha el nem képzeltem. Németországban lakom úgy, hogy sosem akartam külföldön lakni, német barátom van úgy, hogy sosem akartam külföldi barátot, Dietetikusnak tanulok egy müncheni iskolában úgy, hogy sosem gondoltam volna rá, hogy valamikor német iskolába járok majd…

Vajon ez mind meg volt írva előre? Vagy a véletlen hozta így? Minden a napi ezernyi kis döntéseimnek a következménye lenne?

Én nem hiszek a véletlenekben. Úgy gondolom, hogy minden okkal történik, és ott vagyunk ahol lennünk kell, azokkal akikkel lennünk kell, ott ahol tanulnivaló van, ahol elintéznivaló van, ahol sorsszerződések vannak.

Valahol, valamikor még a leszületésünk előtt leszerződtettünk Istennel, megbeszéltük a részleteket, a szereplőket, kivel, mit, mikor kell lerendezni, miket kell megélni. És most az egész életünk e forgatókönyv szerint alakul. Azt hisszük, hogy minden a véletlen műve, hogy csak így alakult, de valójában már minden előre elrendeltetett, csak már nem emlékszünk rá.

Emlékszek évekkel ezelőtt egy könyvben olvastam egy esettanulmányt. Egy férfiról szólt, aki balesetet szenvedett és valami történt vele, mert innentől kezdve mindenre emlékezett. Emlékezett a megtervezett életére, a jövőjére, tudta előre mi fog történni, kivel fog találkozni, mit fognak csinálni. Innentől kezdve semmi öröme nem volt az életben, nem volt többé számára a meglepetés öröme, a pozitív várakozás öröme és a végén úgy döntött, hogy véget vet életének. Ez a sztori akkor nagyon megérintett. Tényleg minden egyes mozzanatunk meg van írva? Vagy van amiben én döntök?.

Úgy érzem mintha az életem egy összeköttetős rejtvény lenne, ahol a pontok eleve adottak, össze kell kötni őket és a végén kiad egy mintát. A pontok az életem fontosabb eseményei, amik így is úgy is bekövetkeznek, bármit is teszek, bárhogy is döntök, vannak benne bizonyos kötelező személyek, akikkel dolgom van, de az hogy most 2 pontot hogy kötök össze, egyenes vonallal, balról, jobbról, vagy nagy kitérővel az már rajtam múlik.
Rajtam múlik, hogy mennyire élvezem az utat a 2 pont között, mennyire teljesen élem meg az utat, mennyire vagyok kedves a másikkal, milyen ételeket fogyasztok, hogy az élet szépségeit nézem-e vagy bánatos vagyok, hogy a saját belső hangomra hallgatok, vagy hagyom, hogy mások befolyásoljanak, és a negatív energia eltérítsen utamról, hogy jól vagy rosszul bánok-e másokkal, hogy segítőkész vagyok-e másokkal.
Talán ebben lehet szabad akaratunk. Vagyis szeretném azt hinni, hogy legalább ezekben a pontokban van.

És mi van akkor a céltervezéssel? A csapból is az folyik, hogy mennyire fontosak a célok, hogy mindig legyen szemünk előtt, tudjuk, hogy mit akarunk. És mi van akkor, ha az előzőekből kiindulva az életünk fontosabb eseményei előre megvannak írva, de nekem másak a céljaim?? Akkor nem fogom elérni a  céljaimat, vagy nem tesz majd boldoggá ha elértem? Vagy akkor letérek az általam megtervezett útról?
Olyankor lehet az, hogy az ember nincs összhangban önmagával, a lelkével, és folyamatosan rosszul érzi magát, és érzi, hogy nem jó helyen van???

Most úgy gondolom, hogy ha összhangban vagyok magammal, és hallgatok a belső hangomra akkor tudat alatt olyan célokat fogok kitűzni, ami összhangban áll az előre lepaktált történésekkel. A lelkem irányítja döntéseimet. Akkor boldog leszek az úton, és boldog, ha elértem a célt, mert az az ami az én utam, amit odafent megírtam, és akartam, hogy itt ebben a földi életemben beteljesítsem.

Nem tudom, hogy ez így van-e, de néha jó ilyen dolgokon gondolkodni, egy részről akarom hinni, hogy van szabad akaratom, de ugyanakkor meg megnyugtat a tudat ha arra gondolok, hogy már minden előre elterveztetett, mert akkor minden rendben van bármi is történik, a magasabb énem tudja, hogy mi miért történik, és mire van szükségem. Égi vezettetésben részesülök, ha figyelek magamra és a belső hangomra, akkor bármi is történik, úgy van jól.

És itt van még az ok-okozati törvény.

Mikor leszületik a lelkünk már kódolva van benne minden, csak nem emlékszünk rá. A sorsunk nem ebben az életünkben kezdődött, hozzuk magunkkal az előző életünkből, a karmánkkal együtt, a ránk váró megpróbáltatásokkal, tanulnivalókkal. Azt kapjuk, amit előző életünkben, és ebben az életünkben elvetettünk. Ha minden e törvényen alakul, akkor mindig azt kapom vissza, amit elvetettem. Döntéseim is akkor ennek a befolyásoltsága alatt állnak. Ha valamit a múltban elkövettem, akkor az élet úgy rendezi, hogy visszakapjam ezt, és megtapasztaljam, és egész életünk úgy alakul, hogy ezek az események elérjenek, és le tudjuk rendezni a karmánkat, vagy tudjunk tanulni, és fejlődni. Hol van itt akkor a szabad akarat?
Az egész életem az előző életbeli cselekedeteimnek a következménye, és ebben az életben ehhez kapom az elintézetlen feladatokat. Akkor minden döntésem eszerint alakul, a szabad akaratom ezek által lesz irányítva, a lelkem úgy irányit, hogy minél több karmát le tudjak tenni, és egyre jobb emberré váljak, és egyre jobban fejlesszem a képességeimet.

És ha minden előre elrendeltetett, és nincs szabad akarat lehet-e haragudni a másikra? Mindenki a saját útját járja, és a saját megírt életét éli tudattalanul, és ha valaki nekem rosszat tett az is benne volt a megállapodásban? Vagy ez is egy lecke, ezt kapom vissza, épp ezt meg kell nekem tapasztalni? Vagy tanulnom kell belőle, vagy megnézni, hogy miért érint ez meg engem?

Szerintem szabad akaratom van abban, hogy a jót vagy a rosszat választom-e. Választhatom azt, hogy rendben vagyok magammal, fejlesztem magam, próbálom felvenni a kapcsolatot a belső énemmel és Istennel, vagy választhatok úgy, hogy az életet a sötétebb oldaláról vizsgálom és elfordulok Istentől. Isten mindig velünk van, de nem kötelező elfogadni a segítségét. Szabad akaratom van letérni az utamról. Vagy az is a terv része?

Hogy van-e szabad akarat? Talán sosem kapunk erre választ.

Én most úgy hiszem, hogy az élet egy nagy háromdimenziós pókhálórendszer, megadott pontokkal, kötelező eseményekkel, de a pontok között úgy ugrálok, ahogy akarok, és olyan minőségben élhetek, ahogy akarok. Mehetek boldogan vagy szomorúan, segítőkészen, várakozóan.

A jövő változik, talán több lehetséges jövőalternatíva áll a rendelkezésemre, mindig én döntöm, hogy milyen minőségben élem az életem, és hogy érzelmemmel, gondolataimmal és cselekedeteimmel milyen karmát okozok, és milyen irányba mozdulok a jövőm felé.

(Ha valakinek töb tudása van ebben a témában, örömmel várom kommentben!)

Feltűnt már neked, hogy gyakran mondjuk a következőket?: 

•  „Mindig olyan ideges vagyok”, vagy
•  „Sosincs pénzem”
•  „Engem senki se ért meg”
• „Mindig ezt csinálod!”
• „Soha nem figyelsz rám!”     .. és így tovább.

Ilyen mondatainkban, és gondolatainkban is sokszor használjuk a „mindig”, „nagy”, „soha”, „senki” és más szavakat, amelyekkel eltúlozzuk a dolgokat, és ezzel egy teljesen rossz képet építünk fel magunkban, és egy teljesen hibás énképet is.

És ezekben a mondatokban még megjelenik egyfajta reménytelenség is, mintha ezzel jeleznénk a tudatalattinak, hogy ez "mindig" így van, és "soha" nem is fog megváltozni. Akkor hogyan is várjuk el, hogy bármi is megváltozzon?

Az én barátom mindig rámszól ha már megint a „mindig” vagy a „soha” szót használom. Úgy érzi, hogy olyannal vádolom meg, ami nem is úgy van, nem is igaz, hogy ő „soha” nem csinál meg valamit, vagy „soha” nem ír, ha későn ér haza.
Én mindig azzal védekezem, hogy én a "mindig" és a "soha" szavakat nem szó szerint értem, hanem nyomotékosítani akarom velük azt, amit mondok. De tudom, hogy igaza van, olyannal vádolom, ami nem teljesen igaz, ez csak az én realitásom, túlreagálom a dolgot, meg fel is veszem egy kicsit az áldozat szerepet.

Már beláttam, hogy nagyon fontos arra figyelnünk, hogy mit ejtünk ki a szánkon, és figyelni kell ezeknek a szavaknak a használatára. Nagyon erőteljes szavak. 

És ráadásul a mondatok ezen fajtáiban van még egyfajta reménytelenség is. Így jelezzük a tudatalattinknak, hogy „Soha” nem fognak a dolgok megváltozni.
Hogyan változhatna valami is magától?

Bebeszéljük magunknak rendszeresen, hogy ez így van, és mindenekelőtt így is marad.

Képzeld már el, hogyha mi ugyanilyen rendszerességgel valamilyen építő jellegűt beszélnénk be magunknak. Pl. „Mindig elegendő pénz áll rendelkezésemre”, vagy „tökéletes vagyok”, vagy " "állandóan szerencsés dolgok történnek velem".

Teljesen más lehetne az életünk, és világok nyílnának ki előttünk. De ahogy negatívan tudjuk befolyásolni a tudatalattinkat ugyanúgy tudjuk pozitívan is. 

Én mikor pont elérem a vonatot vagy a metrót, akkor mindig azt mondom, hogy tökéletes! Persze, hogy így történik. Ilyen szerencsés vagyok. 

Valamelyik nap sétáltunk a járdán, és találtam 5 centet. Annak is úgy örültem, mintha nagyobb értékű lett volna, és rögtön mondtam magamnak, hogy milyen szerencsés vagyok, és már a nagyobb értékű pénz is úton van felém, mert egy pénzmágnes vagyok. És mutattam a barátomnak a két kezemmel hogy húzom magamhoz a levegőböl a pénzt. :D Kicsit furcsán nézett, de megszokja lassan. 

Ha bizonyos szavakat negatív értelemben használjuk, nagyon veszélyesek, mert már rutinszerűen használjuk őket, legtöbbször észre se vesszük, és fel sem ismerjük, hogy mekkora teremtő erővel bírnak. Ezek mint lassan ölő mérgek, lassan megmérgezik az egész életünket.

Ezért is nagyon fontos, hogy tudatosak legyünk, és hogy tudatosan figyeljünk arra amit kiejtünk a szánkon, és arra is amit mások mondanak nekünk. Mások véleménye is kijelentései is nagyban befolyásolják a tudatalattinkat. De ezek csak az ő realitásuk. Ha valaki azt mondja nekem, hogy én „mindig elkésem”, akkor ha én ezt sokszor hallom képes vagyok igaznak venni, és beépíteni a realitásomba, holott lehet, hogy az a "mindig kések", csak párszor történt.

Minden szónak egyedi rezgése van, ami hatással van ránk és  az életünkre.

Ne mondd tovább magadnak:

„Olyan ideges vagyok”, hanem legyél legalább őszinte magadhoz és mondd ki vagy gondold: "A múltban néhány szituációban ideges voltam."

Ezen a módon nem hazudsz tovább magadnak, és így reménytelibben és hálásabban tudsz a jövő felé tekinteni.

A „mindig” helyett használhatnám például az "úgy érzem, sokszor”  vagy „gyakran” szavakat ezek pontosabbak és a „soha” helyett pedig azt, hogy „még eddig nem fordult elő, nem volt rá alkalom” kijelentéseket.

Nagyon sokat segítenek a pozitív megerősítéses hanganyagok, gyakran hallgatva őket át lehet programozni a tudatalattit, és segítenek, hogy másképp gondolkodjunk, és másképp beszéljünk.

„Sosincs pénzem” . Ez egy erős kijelentés. Ezzel több program versenyzik a tudatalattidban.

Egy program arról gondoskodik, hogy az igazat mondd, és a valóságnál maradj. Más szavakkal a jövőben nehezedre fog esni pénzhez jutni, mert évekig azt mondtad: „Sosincs pénzem”.

A másik program a tudatalattidban, a legerősebb program mindig azt akarja, hogy igaza legyen. És ha hirtelen pénzhez jutnál az igazságtalan lenne, és ez a program nem értene vele egyet. Megnehezítené a dolgodat. Nehezedre esne ezt a pénzt megtartani, kicsúszna a kezeid közül.

Nem kell egyből negatívról pozitívra váltani, először is az a fontos, hogy felhagyok azzal, hogy elveszem a tudatalattimtól a reményt és a lehetőséget arra, hogy másképp legyen.

Kezdő lépésként tisztáznod kell magadban egy jobb jövő érdekében, hogy minden, ami volt az a múltban történt. Már számtalanszor bebeszéltük magunknak, hogy semmi sem fog változni, bármennyire is szeretnénk. Mert ilyen az élet, ilyen a mi szerencsénk, egyáltalán meg se érdemeljük. De ezek csak a régi gondolkodásunkat tükrözik.

Ma itt és most arról van szó, hogy megváltoztassam amit meg tudok változtatni, és ezért nem akarok továbbra is a saját utamban állni, hanem az életemet jelentősen könnyebbé akarom tenni. Azt szeretném tehát, ha teljesen rendben lenne, hogy a múltban nem csináltam mindent jól, mivel ez a múltban valahol helyes vagy/és fontos volt a számomra, akkor is ha ezt nem ismerem fel rögtön.

Mától valami más helyes és fontos számomra. Mától egyre gyakrabban akarok abba a szituációba kerülni ahol elég pénzem van. Nem szeretném a figyelmemet többé arra irányítni, hogy nincs pénzem, hanem hogy egyre több és egyre gyakrabban pénzt kapok, megtartom és gyarapítom.

Ugyanígy az egészséggel is, egy jó párkapcsolattal, és minden más szituációval ami fontos nekem ebben az életben.

Csukd be a szemeidet és mondd magadnak: „Senki nem ért meg engem…” Érzed a szomorúságot, reménytelenséget és az önsajnálatot?

És mondd magadnak: Tényleg akadtak néhányan a múltamban akik nem értettek meg engem! Hogyan érzed magad ettől?
És ha most még egy lépéssel továbbmész, hálás lehetsz amiért voltak olyan emberek akik megértettek téged, és fogadd el azt, hogy nem érthet meg mindenki téged, és dobd el magadtól azt az elvárást, hogy muszáj mindenknek megértenie téged! Mert nem kell.. Különbözőek vagyunk, különböző életszemléletekkel, realitásokkal és fejlettségi szintekkel.

És amint elkezded megváltoztatni a szavaidat, az égész életeden változtatni tudsz. Mind az embertársaiddal, mind az önmagaddal való kapcsolatod minősége javulni fog!

Életünkben folyamatosan érnek bennünket váratlan események, nehéz helyzetek, megpróbáltatások, megoldandó feladatok, és úgy érezzük, hogy nem állunk készen, nincs elég erőnk hozzá, túl nagy falatnak látszik a feladat, legszívesebben megfutamodnánk, és ezenkívül nem is értjük miért sújt miket a sors.

Be kell látnunk, hogy ez az élet rendje, folyamatosan kapjuk a megoldandó feladatokat, melyekhez különféle képességek szükségesek. Némelyik feladat könnyebb némelyik nehezebb, de mindegyik megoldható.

A legtöbbször csak a hozzáállásunk miatt tűnik nehéznek egy feladat.

Ha úgy állunk a feladathoz vagy problémához hozzá, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, nem tudom megoldani, nem vagyok képes rá, ez túl nehéz, vagy nem is akarom megcsinálni, akkor sokkal nehezebb lesz meglátni a megoldást, a feladat nyűggé válik, és negatív, stresszes energiát vált ki belőlünk. Ha az energiánkat átszövi a negativizmus, a félelem, a kétely magunkban és a képességeinkben nem vagyunk képesek reálisan gondolkodni és meglátni a megoldást. Problémaorientált gondolkodás gátol a megoldás megtalálásában.

Az ok, amiért nincsenek megoldott szituációk az az, hogy én ebből tanulok és fejlődök, és hasonló szituációkkal a jövőben már a kezdetektől fogva sokkal jobban tudok majd bánni.

És minél hamarabb tanulok, annál értékesebbek lesznek a megoldások a számomra, mert ezeket az életem többi részében, mint tapasztalati érték használni tudom.

És nem minden negatív élmény olyan rossz, mint amilyennek elsőre látszik...

Sokan utálják a munkahelyüket, aztán mikor felmondanak nekik felháborodnak, dühösek, csalódottak, nem értik miért sújtja őket a sors. Aztán kis idő múlva találnak egy új munkahelyet, ahol sokkal boldogabbak, jobban megbecsülik őket, vagy több pénz keresnek, és már újra boldogak. És ha valaki elég tudatos rájön, hogy az a korábbi rossz élmény, hogy elbocsátottak, csak nem volt olyan rossz.

A tudatalattink és a tudatosságunk sokszor közbelép, hogy azt adja nekünk ami után vágyódtunk, de nem volt meg a bátorságunk a szituációt saját kezünkbe venni. Az élet mindig jobban tudja, hogy mi az, ami nekünk való.

Ilyen gondolkodással sok frusztrációtól, harctól, gyűlölettől és irigységtől fosztanánk meg magunkat.

Hiszen minden nemkívánatos szituáció egy lehetőség arra, hogy képességeinket erősítsük, továbbfejlesszük, szituációkat befolyásoljunk, vagy teljesen megváltoztassuk.

Nem csak arról szól, hogy problémamentesen keresztülhaladunk az életen, hanem arról, hogy azokat a szituációkat megváltoztatjuk, amelyek nem tetszenek, és ezzel a hitünket magunkban és a képességeinkben megerősítjük és az életünket befolyásoljuk.

Utólag el tudtam mondani, hogy mindennek az életemben valamilyen oka volt. Ez engem vagy közvetlenül továbbvitt, vagy abból tanulni tudtam, és hosszú távon nézve vitt engem tovább. És vannak dolgok, amikről még nem tudom, hogy miképp szolgáltak, lehet sohasem fogom megtapasztalni, de bízom benne, hogy az Égi tervben mindennek megvan a helye, és megvan az oka, hogy mi miért történik.

A legfontosabb dolog az életünkben, a hozzáállás ahhoz, ami volt, és ahhoz, ami van. Az esemény az csak egy esemény, az semleges, de ahogy mi reagálunk rá az a döntő. Negatív reakció negatív következményekkel jár. Az eseményekre válaszolt reakcióink alakítják az egész életünket. 

Ha például lekéssük a vonatot, az csak egy esemény. A reakcióm lehet pozitiv vagy negatív. Negatív ha el kezdek dühöngeni, átkozni a sorsot, vagy negatívan beszélni a szituációról, és hogy már megint ez van, megint engem ver a sors, akkor egyre több negatív élményt és megerősítést fogok erre találni. Egyre jobban belekerülök a spirálba ami lefelé húz. Egyik negatív gondolatból kerülök a másikba, és észre se veszem, de már rosszul érzem magam lelkileg, mindenben csak a rosszat látom, és egyre több negatív helyzetet vonzok magamhoz.
De nézhetem a szituációt úgy is, hogy jól van lekéstem, nem így terveztem, de ez van, biztos meg van az oka, lássuk mit tehetek és mit hozhatok ki a helyzetből. Lehet ezalatt az idő alatt míg a következő vonatra várok, találkozok valakivel aki fontos, vagy segíthetek valakin, vagy egyszerűen jut egy kis idő magamra, vagy sétálni menni ezalatt az idő alatt. Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a helyzetből. Mindenben lehet találni valami jót és hasznosat.

Természetes nézhetem a múltamat is úgy, hogy mi volt benne nem a legjobb, vagy a figyelmemet úgy fordítom, hogy hálával szemlélem milyen jó is az élet hozzám.

Korábban mindig úgy gondoltam, hogy ha az vagy az változik, akkor én is megváltoztatom magam. De az élet nem így működik, és soha nem is fog így működni.

És ha te egyszer igazán mélyen magadba nézel, akkor utólag sok helyzetet más világításban fogsz látni és hálás leszel, hogy minden úgy történt, ahogy történt.

És ma már elmondhatom, hogy hálás vagyok minden múltbéli történésért, mert ha a múltbéli nehéz helyzetek, szituációk nem lettek volna, ma nem lennék itt, nem fejlesztettem volna ki különböző képességeket, vagy nem erősödtem volna meg. Ezek a szituációk hozzájárultak ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok, egyre erősebb,  egyre elfogadóbban, és a jövőbeni problémákat már könnyebben oldom meg.

A probléma nem lesz kevesebb vagy könnyebb, csak mi erősödünk meg hozzájuk. Mindig meg kell nézni a nehéz időszakokban, hogy mire akar ez engem tanítani, mit tudok belőle kihozni. Az élet a különféle szituációkon keresztül megerősít minket, olykor könnyebb máskor nehezebb leckékkel, de ez mind felkészít minket a jövőre.

Én valamilyen negatív szituáció, trauma után magamba zuhanok egy pillanatra, sajnálom magam pár órán át, sírok is ha úgy van, aztán megjelenik bennem egy belső reménysugár ami azt mondja, hogy elég volt, szedd össze magad, te vagy az életed alakítója. Egy belső hang mindig felállásra sarkall, és elülteti bennem a reményt, és egy belső motiváció jelenik meg. És mióta fejlesztem magam ezek a depressziós fázisok sokkal rövidebbek, és gyorsabban tudom össze szedni magam. Tudom, hogy bármilyen felleges is az ég, a nap ott van mögötte, és egyszer ki fog sütni. Rajtam múlik, meddig engedem meg a borús időt, és mikor engedem meg, hogy beragyogja az életemet a napfény. Hiszen minden szomorúsággal és sajnálkozással töltött idő csökkenti a boldogan élhető óráink számát. És ki akarna boldogtalanságban élni ha boldog is lehet?

A legtöbb ember szívesen életet cserélne valakivel, aki híres, sikeres, vagy gazdag, vagy élné a szupersztárok látszólagos könnyű és ragyogó életét.

Az emberek csak egy kis szeletet látnak mások életéből, és képesek azt képzelni,hogy az ő életük csupa móka és kacagás, problémák nélkül. De ez csak a látszat.

Sokan akik sikeresek, vagy sok pénzt keresnek, és elmesélik az életüket, kiderül hogy mindegyikőjük magas árat fizettek ezért.  A szerencse senkit nem választ ki magának.

Mindenki, azért amit birtokol vagy elért, megfizette az árát.
Elsőre úgy néz ki, hogy egyesek kiválasztottak, a szerencse gyermekei, de ha közelről megvizsgáljuk az életüket kiderül, hogy mindenki megfizette az árát, és mindenki cipeli a maga kis csomagját. Sokak, akiknek kívülről szemlélve megvan mindenük, gyerekkorukban bántalmazva lettek, vagy a gyereke drogozik, vagy a házassága van romokban vagy félelmek és gátlások gyötrik.

 Ugye beismered te is, hogy senkivel sem ezen a világon nem cserélnél?!

Csak azért gondoljuk, hogy másnak jobb lenne lenni, mert nem ismerjük az egész embert, nem tudjuk, hogy milyen is igazán az élete, milyen volt a gyerekkora, milyen félelmei, aggályai, kényszerei vannak. A legkevesebb fogalmunk sincs, hogy hogy néz ki igazán a másik élete. Csak amiatt,  amit külsőleg látunk gondoljuk, hogy neki jobban megy.

Hálás vagyok, hogy az vagyok aki vagyok, és senkivel ezen a bolygón nem cserélnék!!!

Én is már szeretnék előrébb járni a spirituális fejlődésemben, vannak tanítók akiknek a tudásával és fejlettségi szintjével szívesen cserélnék, de csak ezt a részét szeretném és ennyit látok az életükből. Nem ismerem az egész életüket, nem tudom mit éltek át, és nem tudom, hogy milyen nehéz is az életük. Életük egy részére vágyom, és tudom, hogy csak rajtam múlik, hogy elérem-e.

Nekem is megvan a lehetőségem fejleszteni magam, a kérdés csak az, hogy mennyire akarom, és mennyi energiát fektetek bele.

Te másnak a gazdag életére vágysz? Rajtad áll, hogy milyen gazdag életet teremtesz magadnak, hogy mennyire hiszed el, hogy megérdemled és mennyi energiát fektetsz bele, hogy elérd. A te életed, a te felelősséged, hogy mit hozol ki belőle. Úgy gondolom, ha valaki tudja mit akar, és képes ezért tenni és kitartani mellette, akkor az élet elkezdi támogatni, és behozza az életébe a cél eléréséhez szükséges embereket, tárgyakat eseményeket. Csak nyitottnak kell lennünk.

Sokan szeretnének például tehetséges úszó lenni, mint Katinka, de mikor megtudják, hogy mennyi energiát kéne belefektetni, a korai kelések, napi többórányi kemény edzés, egészséges táplálkozás, és sok elmulasztott party amit fel kell áldozni érte, már sokan nem irigykednek annyira, és nem csinálnák végig ugyanazt. A jobb, gazdagabb, híresebb, sikeresebb életre vágyunk, de kevesen vannak akik igazán beleteszik magukat, és képesek rengeteg áldozatot hozni, és hónapok és évekig is úgy kitartani és továbbcsinálni, hogy talán nem is látszik az eredmény.

Én hálás vagyok magamnak, hogy az vagyok aki vagyok, és hogy minden nap teszek azért, hogy jobb legyek, és fejlődjek. Tudom, hogy még egy nagyon hosszú út áll előttem, de megteszek minden tőlem telhetőt, beleteszem magamat 100%-osan, és ha nem is mindig látszik rögtön az eredmény tudom, hogy a befektetett munka előbb utóbb meghozza a gyümölcsét.

Mindenkinek megvan a saját életútja, erősségei, gyengeségei, de senki sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindenki különböző fejlettségi szinten áll, és valaki több, valaki kevesebb energiát fektet a céljaiba, és a kívánatos jövöképébe. Én hálás vagyok, hogy az vagyok aki vagyok, éy hogy a saját életemet élhetem.

A hála témájával kezdem a blogomat, mert nekem ez volt az egyik, ami a legnagyobb változást hozta az életemben. Mióta gyakorlom a hálát, sokkal nyugodtabb, elfogadóbb, és örömtelibb vagyok. A hála energiája nagyon erős, és képes nagyon hamar a mélyebb gödörből is kiemelni. Talán először nehezünkre esik olyan dolgokat találni amelyekért hálásak lehetünk, de gyakorlással egyre több és több lesz, és olyan dolgokért is hálásak leszünk amikért korábban soha, vagy ami eszünkbe sem jutott volna.

A legtöbb ember nem tud hálás lenni azért aki. Mindig másra és többre vágyunk. Irigykedünk másoknak az életére, szépségére, pénzére, sikerére. Pedig csak egy szeletet látunk mások életéből. Nem ismerjük mások teljes életét, érzéseit, traumáit, mindig csak egy kis szeletet látunk.
Nem fogadjuk el magunkat, csak a hibákra koncentrálunk, hogy mi nem stimmel velünk, mi nem jó az életünkben, mi lehetne másképp. Sosem vagyunk elégedettek az életünkkel, sem magunkkal, sem másokkal. Nem vesszük észre, hogy milyen csoda hogy élhetünk, tapasztalhatunk, és hogy már most tökéletesek vagyunk.

Őszintén szólva, én sem fogadtam még magam el teljesen, bennem is vannak dolgok amikkel nem vagyok kibékülve, de teszek minden nap azért, hogy egyre jobban szeressem magam, és egyre hálásabb legyek azért aki vagyok. Hálás vagyok, hogy élhetek és egészséges vagyok, hogy csupa jó dolgok történnek velem, és minden eseményért, mert tudom hogy minden értem van.

Elég sok önfejlesztő könyvet olvastam már, amikből különféle mantrákat, gyakorlatokat szedtem össze, amivel tudom fejleszteni saját magamat, a hálaérzést, és azt hogy jobban érezzem magam.

Minden reggel mikor kinyitom a szemem, hálás vagyok, hogy újra felkelhettem, és hogy egy újabb csodás napot megélhetek. És elmondom, hogy:

"Tudom és hiszem, hogy a mai napomon valami csodálatos dolog fog történni velem! Minden jó dolgot vonzok ma. A csodák mindennaposak az életemben! Egy csoda az életem. Napról napra minden szempontból egyre jobban és jobban érzem magam. Ha Isten velem ki ellenem, bármit képes vagyok megtenni és elérni az Isteni erő révén mely erősít engem. A siker az enyém, a gazdagság az enyém, köszönöm Atyám!"

Tükörbe nézve sokszor mondogatom magamnak, hogy szeretem magam, szeretem magam szeretem magam.. Én egy gyönyörű, sugárzó, vonzó nő vagyok, tele élettel és szeretettel. Sugárzik belőlem a szeretet, a harmónia, a nőiesség és a báj.

Lehet, hogy még nem hiszem el ezt magamról 100%-osan, de napról napra egyre jobban összebarátkozok a gondolattal, és lassan átprogramozom a tudatalattim. Először, nagyon furcsa volt kimondani ezeket a szavakat, nagyon idegennek éreztem, és a testem jelzett, hogy ez nem igaz, de mára már könnyebben megy, és nem olyan idegen.

Én hálás vagyok, hogy ebben a korban élek. Nincs olyan időszak a múltban, ahol szívesebben éltem volna. A mai modern világ sok tekintetben nagyon megkönnyebbíti az életünket, és rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre. Szabadon választhatok, hogy mit akarok csinálni, hol akarok élni, milyen munkát akarok végezni.

Én még király sem lennék a  múltban, mert arra gondolok, hogy ezeknek az emberek még csak egy higiénikus wc-jük sem volt. És nem szeretnék feltétlen a tv-ről vagy a csodálatos zenéről sem lemondani, ami már mindenhol és minden időpontban elérhető. Nem szükséges valamilyen zenészt meghívnom, a számomra legszebb dalokat tudom hallgatni anélkül, hogy egy koncertteremben ülnék, és hallgathatom akár napozás közben, vagy közvetlenül alvás előtt, ha úgy akarom.

És semmi esetre sem mondanék le a számítógépemről sem, amivel épp e sorokat írom. És ha az utóbbi 100 évre gondolok, lemondok szívesen a háborús időszakról, és nagyon hálás vagyok, hogy abban az évben születtem amikor, és nem pár évvel korábban.

És neked van olyan időszak, ahol szívesebben éltél volna?

Szerintem a legtöbbünknek nincs. 

Minden alkalommal ha zenét hallgatsz hálás lehetsz, hogy megteheted, hogy örömet okoz, ellazít. Hálás lehetsz a telefonodért, ami lehetővé teszi, hogy zenét hallgass, vagy bárkit bármikor elérhetsz, mindegy hogy a világ melyik végén lakik.

Minden alkalommal, amikor autóval, busszal vagy vonattal utazom, hálás vgyok. Hálás vagyok az autómért, hogy mindig kényelemben és biztonságban utazhatom. Hálás vagyok a tömegközlekedésért, ami lehetővé teszi, hogy gyorsan és kényelmesen eljussak az iskolába vagy munkába. Hálás vagyok a dolgozóknak a rengeteg munkájukért, hogy felépítették a vasút és  metróvonalat.

Minden alkalommal, mikor eszek hálás vagyok. Megköszönöm és megáldom az ételt, megköszönöm hogy táplálja testem, és megáldok mindenkit aki az ételnek a megteremtésében részt vett, és megköszönöm a Földanyának a termékét. És ha húst eszek megköszönöm az állatnak, hogy feláldozta az életét. Hálás vagyok az internetért, ahol rengeteg motiváló videót nézhetek, könyveket olvashatok, vagy megrendelhetek bármit amire szükségem van. Végtelen dolog van az életünkben amiért hálásak lehetünk.

Hálás vagyok az életem minden múltbéli eseményéért, mert tudom, hogy mindennek oka volt, mindenből tanultam, fejlődtem, és tovább vitt engem. Mindenre nézhetek úgy, hogy mi volt benne nem a legjobb, és tudnék is elég szituációt találni ami ezt igazolja, de nézhetek hálával is rá, és azt hogy mi minden jó az életemben. Teljesen más energia, és más érzelmeket vált ki, pedig ugyanarra a szituációra nézünk.

Hálás vagyok, hogy éppen abban az érdekes életszituációban vagyok, ami lehetőséget ad a tanulásra, amivel életemet mindig kívánatosabbá tudom tenni.

Miért lehetek ma még hálás? Ez az egyik legfontosabb kérdés az életemben.  

Hálás vagyok az egészségemért, hálás vagyok a testemnek, a testem minden egyes sejtjének, hogy értem vannak, hogy azon dolgoznak hogy fenttartsák a tökéletes egészség állapotát. Hálás vagyok a lábaimnak, hogy tartanak engem, és hogy járhatok, biciklizhetek a segítégükkel. Hálás vagyok a szemeimért, hogy egészségesek, és láthatom a színeket, a formákat, a világ csodáit.

Miért csak akkor értékeli a legtöbb ember az egészséget, ha már nem teljes az életükben? Ha már leromlott az állapotunk vagy ha betegek vagyunk? Mikor a tv-ben látok valakit aki balesetet szenvedett, és nyilatkozik, hogy mennyire boldog hogy él, arra gondolok, hogy mennyire fontos, hogy az ember idejében hálás legyen azért hogy él és egészséges, és nem egy balesetnek vagy betegségnek kell felhívnia rá a figyelmet.

Hálás vagyok, hogy  én ezen a bolygón - hasonlításképp több millió emberhez, akiknek sokkal rosszabbul megy-, egy nagyon szerencsés ember vagyok.

Ha mélyen magadba hallgatsz, akkor biztosan fogsz találni magadban egy hálaérzést a mai napért, attól függetlenül, hogy hogyan telt a napod.

 Minden napban benne a csoda, és rengetek dolog amiért az ember hálás lehet. 

Emlékszem legutóbb vasalni voltam egyik családnál, és 2 óra vasalás után még mindig ott volt a rengeteg vasalnivaló, és már semmi kedvem nem volt, és megkérdeztem magamtól, hogy miért is csinálom ezt?? Miért kell ez nekem? (A pénzen kívül) És az a válasz jött rá, hogy mert igy tudok motivációs hanganyagokat hallgatni, fejleszteni magam. Vasalás közben mindig hanganyagokat hallgatok, vagy önfejlesztős videókat hallgatok, és rengeteget tanulok belőlük. És az ugrott be, hanem járnék ide vasalni, hanem mondjuk irodai munkám lenne nem lenne lehetőségem ennyi időt az önfejlesztésre fordítani.
És ott akkor elöntött a hála, tudtam, hogy a javamra szolgál ez a szituáció, és hálás voltam magamnak is, hogy ezt az időt önfejlesztéssel töltöm. Most fektetem bele az erőt és energiát, hogy a jövőbeni életem jobb legyen, és azt tehessem amit szeretnék és örömet okoz. Nem minden rossz, ami először annak tűnik. De mindenben meg lehet látni a jót és a hasznosat.

Beszereztem hónapokkal ezelőtt egy füzetet, hálafüzet lett a neve, és minden este beleírom, hogy miért is vagyok hálás, mi minden történt a napban amiért hálás vagyok. Ha minden este leírjuk, rávezessük az agyat arra, hogy keresse azokat a dolgokat napközben is amiért hálásak lehetünk. Mielőtt jön reggelente a vonatom, mindig hálát mondok, hogy egy csodálatos helyet találok a vonaton ahol nyugodtan ehetek és tanulhatok.
Ha vásárolni megyek, hálát adok a pénzért, meg a bőségemért, ami lehetővé tette, hogy megvegyek magamnak mindent amire szükségem van. Ha zuhanyozom, hálás vagyok a vízért ami megtisztítja testemet. Hálás vagyok, hogy van meleg víz. Hálás vagyok az ügyintézőnek, hogy kedves volt velem.

És te miért lehetsz ma hálás???