Kezdésként egy kis bevezető videó :

Ma hírtelen felindulásból írom ezt a bejegyzést.
Ma megint ráébredtem arra, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy az vagyok, aki vagyok, hogy erős vagyok, kitartó vagyok, minden nap teszek a céljaimért, nem panaszkodok állandóan olyan miatt amit meg tudnék változtatni, hogy van hiten, kitartásom és akaraterőm. Hálás vagyok a fejlődni akarásomért, és hogy rengeteget elértem már önerőből és sokat el is fogok még.

Ma egyik osztálytársammal utaztam haza vonattal. Az utóbbi időben szinte mindig együtt utaztunk, és már megismertem őt annyira, hogy lássam, hogy nagyon sok tekintetben ő teljesen más, mint én.
Szeretek vele lenni, vicces, meg segítőkész, de sok tekintetben annyira makacs, negatív, leértékeli saját magát, és ha segíteni próbálok neki, mindig talál rá kifogást, hogy nála ez miért nem fog működik. Meg se próbálja a lehetőségeket, elkönyveli előre, hogy ez nem megy, nem lesz jó, nem fog sikerülni.

Sokszor úgy érzem, hogy állandóan arra keres megerősítést, hogy miért nem működik a dolog. Nem bízik magában, nincs motivációja, kis dolgokat is túlreagál, és állandóan stresszel olyan helyzetek miatt, amelyek nem is olyan rosszak.

Én nem akarok ebben a negatív energiában lenni, és egész idő alatt megpróbálom motiválni, bátorítani, tippeket adni, és sokszor hatok is rá valamennyire, de ma kicsit kiakasztott.

Elkezdett nekem panaszkodni, hogy 10 kilót hízott már, és csak eszik meg eszik. Nagy súlyfölöslege volt már fiatalabb korában is, most is 100 kiló felett van, de az elmúlt egy évben többet sportolt, és kevesebbet evett és így sikerült neki 10 kilót leadnia. De már pár hete, hónapja elege lett, és csak eszik meg eszik, nincs kedve zöldséget meg gyümölcsöt enni, nincs kedve mozogni. Azt mondja, hogy nincs értelme az egésznek, rengeteg energiát kell belefektetni ha fogyni akar, és sok áldozattal jár, és egyáltalán miért is fektessen bele annyi energiát.

Kérdeztem tőle, hogy van-e valami ok amiért elkezdett megint sokat enni, mert nálam az úgy van, hogy ha lelki trauma ér, szomorú vagyok vagy stresszes, akkor tömöm magamba az édességet. Az evés mint pótcselekvés, jutalom, valamit ami hiányzik az életünkből lehet, hogy evéssel pótoljuk, vagy unalomból eszünk, mindig van valami lelki ok a háttérben.
Azt mondja, hogy úgy érzi, hogy lelkileg rendben van, csak nagyon szeret enni, és ha eldönti, hogy kevesebb kenyeret eszik, akkor másnap biztos, hogy többet fog enni. Aztán utálja magát, amiért annyit evett, meg hogy ilyen kövér, aztán frusztrációból megint eszik.

Mondtam neki, hogy kell valami motiváció, cél, hogy legyen valami ami motiválja és amit mindig szem előtt tarthat és a továbbcsinálásra sarkallja. Egy egészséges élet, kisebb ruhák, csinosabb test. De neki nincs célja, sem motivációja.

Mondtam neki, hogy nálam is mindig vannak időszakok mikor többet eszek, lustább vagyok, olyankor fel is jön 10 kiló, de olyankor már rosszul érzem magam, és megmondom magamnak, hogy ez így nem mehet tovább és elkezdek többet mozogni, egészséges ételeket fogyasztani és kevesebb édességet enni.

Én is dagi voltam 14 éves koromig, de ott akkor önerőből lefogytam, megszerettem a mozgást, egyre többet tanultam az egészséges életmódról, és mára ez már nem esik nehezemre. Tudom, hogy egy egészséges jövőképért teszem, és hajlandó vagyok áldozatokat hozni. Van cél és van motiváció.

De az osztálytársamon semmi nem segít. Az ilyen örökös pesszimista magatartástól kiborulok. Hogy mindig csak panaszkodni, de semmit nem tenni érte. Ő mondta, hogy annyit eszik, hogy már rosszul érzi magát testileg, fáj a hasa, rossz az emésztése, minden gramm kaja feljön rá, mégsem akar tenni elenne. Vagyis tenne, de nincs kedve csak magának főzni, nincs kedve állandóan a konyhában állni, nincs kedve sportolni, a környezete nem támogatja, nincs akivel sportolhatna, vagy aki segítene neki az egészséges életmódban.

Mondtam neki, hogy szívesen segítenék, fel is hoztam neki nagyon sok mindent miket próbálhatna meg, nálam mi segít, de valahogy mindent elutasít. Elkönyveli rögtön, hogy ez nem megy, hogy ő reménytelen…

Végül azt mondtam neki, hogy 2 út van. Vagy eldönti, hogy igenis változtatni akar, tisztázza magában, hogy miért is akarja, és tesz is érte, kihozza magából a legtöbbet, és nem várja a szájába a sült galambot, vagy ha nem akar változtatni csak siránkozik azon, hogy milyen, akkor ne változtasson, de fogadja el, hogy ő ilyen, hogy nincs akaratereje, és hogy nem hajlandó tenni, és akkor ne siránkozzon.

De ő persze a középső utat választja, a siránkozni és semmit nem tenni.
Itt feladtam, és arra gondoltam, hogy jó Istenem hálás vagyok, hogy én nem olyan vagyok, mint ő, hogy nekem teljesen más a beállítottságom, hálás vagyok, hogy olyan vagyok amilyen, hogy nem vagyok ilyen reménytelen, én felemelem a seggem és teszek azért, hogy jobb legyen, és nem csak panaszkodásból áll ki az életem, és nem szívom el a negatívizmusommal az emberek energiáját.

Mondtam neki, hogy nem szégyen, ha segítségre van szüksége, de addig senki nem fog rajta tudni segíteni, míg ő magában el nem dönti, hogy igenis változni akar, és felismeri, hogy rajta kívül senki sem fogja tudni megváltoztatni az életét.

Nekem meg el kell fogadni, hogy ő ilyen, hogy neki nincs olyan akaratereje, és hogy csak azon lehet segíteni aki hagyja.

A legszívesebben felpofozta volna, meg felráztam volna, hogy ébredj már fel ember! Hallod magad? 21 éves fiatal lány vagy, előtted az élet, mindent elérhetnél amit akarnál, és te mit csinálsz? Siránkozol olyanon amin simán változtatni tudnál. De nem változtatsz, mert az nehéz, és fáradtságos, meg különben is mi értelme, jobb tovább panaszkodni, a pocsolyában fetrengeni, és másokat is lehúzni magadhoz. Szenved, de még nem fáj neki eléggé, hogy változtasson. Jó még az áldozat szerepében lenni.

Bízom benne, hogy a nyári szünetben átkattan benne valami, és belátja, hogy ő az egyetlen aki meg tudja változtatni az életét, és tesz is érte, különben meg fogom mondani neki hogy csak akkor fogunk továbbra is együtt utazni jövőre, ha pozitív dolgokról beszélgetünk, és látom, hogy elfogadja a segítségem, és nem csak panaszkodik, hanem tesz is ellene. Nekem a saját lelki békém fontos, és fontos az, hogy fent tartsam az energiám, és nincs szükségem ilyen reménytelen emberekre akik csak az energiámat rabolják.