Az utóbbi időben nagyon hiányoznak nekem az emberi kapcsolatok. Olyan igazán mélyről jövő barátságok.

Egy barát, aki hasonló, mint én, hasonlóan gondolkodik, mint én, hasonló az érdeklődése. Annyira vágynék arra, hogy legyen valaki, akivel meg tudom osztani a legbensőbb érzéseimet is, akiben teljesen megbízom, akivel kapcsolatban úgy érzem, hogy bármiről beszélhetek, mert megért, és támogat, akivel nincs az az érzésem, hogy hülyének néz, vagy nem érti miről beszélek, aki nem akarja a saját gondolatát rám tukmálni.

Aki segít nekem az érzelmeim tisztázásában, aki segít felfedezni a legmélyebben fekvő érzéseimet is, aki bizalmat áraszt, akivel őszintén tudok beszélgetni, akivel a legbensőbb félelmeimet is megoszthatom, és nem félek kimondani a gondolataimat, érzelmeimet, és akivel a legnagyobb reményeimet és álmaimat is megoszthatom. Nagyon hiányzik egy ilyen bensőséges kapcsolat.

Egy barát, aki fejleszti magát spirituálisan, és ez által tudnánk spirituális dolgokról beszélgetni, egymástól tanulni, egymást fejleszteni, motiválni, segíteni egymáson, boldogságot és örömöt hozni egymás életébe.

Keresem a lelki társam, akivel egy hullámhosszon vagyunk, akivel kitaláljuk egymás gondolatait, tudja, hogy mire vágyom, mi az amit szeretek, szavak nélkül is megért, és tudja, hogy mire van szükségem, vagy mivel tudna örömet okozni. Aki meglátja a szavak mögött az igazi mondanivalómat.

Akivel sok közös programot tudnánk szervezni, együtt sportolni, együtt főzni, egészségesen táplálkozni, akivel kölcsönösen motiválnánk egymást egy egészségesebb élet megteremtésében, és egymástól tudnánk ötleteket szerezni.

Talán túl sokat várok? Talán nincs is ilyen személy? Mindig sóvárgunk valami után, sosem vagyunk elégedettek. Miért nem tudjuk abból a legjobbat kihozni amink van? És azokban meglátni a legjobbat akik körülöttünk vannak?  

Én úgy gondolom, hogy mindenkinek van lélektársa, nem is egy, aki azonos lélekcsaládból származik. És megvan a lehetőség, hogy találkozzunk egymással. 

Hiszem, hogy ha kérem akkor megadatik. Én most kértem a Teremtőtől, hogy hozza az életembe azt a lelki társat, aki a legjobban illik most hozzám és az életemhez.

Az utóbbi időben nagyon kevés emberrel beszélgetek a valós érzelmeimről, és arról, hogy mit csinálok, mit szeretnék, mik az igazi vágyaim, mi az ami motivál, milyen jövőt is képzelek el magamnak. A legtöbbjük nem hiszi el, hogy minden lehetséges és hogy máshogy is lehetne. És én nem akarok mindig negatív kommenteket hallgatni, nem akarom, hogy letörjék a szárnyam, és megöljék az ambíciót bennem, így inkább nem is beszélek ezekről.

A Theta Healinges tanfolyamokról is nagyon kevés ember tud. Úgy vagyok vele, hogy inkább nem beszélek erről, mert ez elég más gondolkodást és világszemléletet követel meg, és nem érzem, hogy a környzetem nagy része erre befogadó lenne. Főleg az iskolában ahova járok, ahol csupa tőlem sokkal fiatalabbak vesznek körbe, és sokuknak még elég gyerekes a gondolkodásuk. Nem érzem, hogy valaki is igazán megértené ezt.

Van egy osztálytársam akivel az iskolából együtt utazunk haza vonattal, és tegnap beszéltem neki nagy nehezen a Theta Healingről, és elég jól fogadta. Olyan sok mindent meséltem neki, olyan boldog voltam, hogy ki tudtam ezt kicsit adni magamból, és meghallgatásra került. Nem vetette el rögtön, hogy ez hülyeség. Biztos, hogy sok ez így neki, meg nem is lát úgy bele, ő nem egy önfejlesztő, de legalább nem zárta ki egyből ezt az oldalt sem. Már többször mondta, hogy szeret velem utazni, mert mindig tanul valamit, meg motiválom őt. :)

Az utóbbi időben sokat változott az emberi kapcsolataim. Akivel korábban nagyon jóban voltam, mára már nem is beszélünk. Változik mindenki, és változnak az igények, mindenki azt keresi akivel a legjobban érzi magát. Én elfogadom, hogy így alakult, mindenki jó célt szolgált az életemben, és hálás vagyok a közös élményekért és tanulnivalókért, de lépni kell tovább. Teret kell engedni az újnak. Ahogy mi változunk, úgy vonzunk másféle embereket magunkhoz. 

Szeretnék én is olyan valakit akivel igazi mélyről jövő beszélgetéseket tudnék folytatni akár a Theta Healingről akár spirituális témákban. Ez teszi ki a legtöbb időt az  életemben, ez az amivel a legszívesebben foglalkozom, és vágyom rá, igényem van rá, hogy beszéljek erről, és hiányzik ezeknek az élményeknek a megosztása.

A barátomnak szoktam elmesélni, hogy mik történnek, de mindig mondom is rögtön hozzá, hogy nem akarok semmi negatív kommentet. Azt kérem csak, hogy fogadja el, hogy én ezt csinálom, nem kell hinnie benne, de lelki támogatást kérek. Azt, hogy elfogadja, hogy ezt akarom, erre az útra léptem, és nem akadályoz benne és nem akar lebeszélni róla.

Hál' Istennek már ő sem olyan elutasító ilyen témákban, mint régen. Ahogy én változok, változik ő is. És egyre nyitottabb a spirituális dolgokra. De ő egy szintnél nem megy tovább. Nem tudok vele erről úgy igazán beszélgetni. Neki nincsenek ilyen élményei, nem élte át, nem akar ezzel mélyebben foglalkozni, ha tanácsra van szüksége és én spirituális oldalról próbálom megközelíteni akkor sokszor elutasító. Nehéz így. Mikor az egyik fejleszti magát, de a másik nem. Ilyenkor valahol lelki-érzelmi szinten egy szakadék keletkezik. És örülök mikor látom, hogy ő is egyre nyitottabb és befogadóbb, de akkor is hiányzik a mélyről szóló beszélgetés.

A mai időszakban sokaknak hiányoznak az igazi baráti kapcsolatok. Minden olyan felszínessé vált. A barátok elárulják egymást, nem is figyelnek a másikra, a tisztelet és a becsület már nem olyan fontos.

Hova lettek az igaz baráti kapcsolatok? Mindenki a virtuális valóságban él, a világháló fogságában, nem merjük megszólítani a másikat, nem merünk kapcsolatokat teremteni. A legtöbbünk vágyódunk társas kapcsolatokra, de mégis elzárjuk magunkat tőle. Talán nem bízunk már egymásban... elmagányosodtunk. Rengeteg ember vesz körbe minket mégis magányosak vagyunk.  

Szerintem nem vagyok egyedül ezzel, hogy hiányzik egy igazi barát, egy lelki társ. Olyan érzés, mint ha a lelkem vágyakozna egy másik lélek után. Valami hiányzik ami nem megvehető, csak abban bízhatok, hogy az élet az utamba sodorja azt akire vágyom.

Ez az írásom kicsit személyesre sikerült, de már nagyon kikívánkozott. Kicsit megkönnyebbültem, hogy leírhattam. Az írás segít, legalább ez, ha már nincs az akivel erről igazán beszélni tudnék. 
A vágy, az óhaj megvan, kiküldtem az Univerzumnak, bízom hogy valamilyen módon utamba ejt valakit, aki megérinti a lelkem, és itt is marad velem, hogy kölcsönösen gazdagítsuk egymás életét.