Időről időre elkap egy nagyon mély szomorúság és a magány érzése. Bármennyire is jól éreztem magam előtte, meg bármennyire is fejlesztem magam, motiváló videókat nézek és hallgatok, bármit is teszek azért, hogy jól érezzem magam, rám tör ez az érzés.

Olyankor teljesen magamba roskadok, úgy érzem minden felesleges, nincs értelme folytatni, nem lesz semmi sem jobb, nem fogok elérni semmit, tele vagyok kételkedésekkel és negatív gondolatokkal. Önbizalomhiányos vagyok, alacsony az önértékelésem, félek a jövőtől, úgy érzem, hogy nekem nincs meg a képességem arra, hogy segítsek magamon, és hogy jobbá tegyem az életem, egyáltalán minek is vegyem a fáradtságot, csak küszködök, de nem lesz sokkal jobb az életem. Legszívesebben mindent feladnék, és még a lelkemet is érzem, hogy fáj.

Nem tudok semmit tenni ellene, csak rám tör és magával ragad az érzés, látszólagos indok nélkül, rosszul érzem magam anélkül, hogy tudnám mi a valódi oka.

Ki szoktam sírni magam meg átélem ezt a szívsajdító érzést, és általában 1-2 nap múlva újult erővel folytatom a dolgom. Újra motivált és bizakodó vagyok. Olyan vagyok, mint a hamvaiból feltámadó Főnix madár.

Már évek óta vannak ezek a periódusaim. A mélypontokat nagyon nem szeretem, de mikor újult erőre kapok az nagyon jó érzés. Olyankor mindig felvillan egy aprócska kis reménysugár, és arra ösztökél, hogy keljek fel, és menjek tovább. Minden rendben lesz. Nekem is szabad olykor szomorúnak lenni, semmi baj nincs ezzel, addig amíg felállok utána. A feltámadás után mindig sokkal több erőm van, több az életkedvem, örülök mindennek, szívesen segítek másoknak, örülök az apróságoknak is és még több időt szánok a fejlődésemre és hogy fent tartsam motiváltságomat.

Az utóbbi hétben nagyon rosszul éreztem magam lelkileg. Azt hittem, a Theta Healing haladó tanfolyam után minden sokkal jobb lesz, nagyot lépek előre, de rosszabbul érzem magam, mint korábban. De ennek sok oka van. Sok kis apróság, ami most összeadódik. Sok kis apró elrejtett félelem, gátlás, negatív gondolat, hiedelmek, elnyomott emlékek, ami eddig lent volt a víz alján most felkavaródott egyszerre, és én ebben a mocskos vízben vagyok.

Az utóbbi években egyre inkább döntésképtelenné váltam. Mára már azt is nagyon nehezemre esik kiválasztani, hogy mit akarok enni. Az életem nagy döntéseimben már régóta bizonytalan vagyok, egyik oldal mellett döntöttem, de valószínűleg nem 100%-osan, mert mindig bennem van, hogy mi lenne ha a másik oldalt választanám, és ez a folyamatos "mi lenne, ha..." már kikészít. Mintha 2 oldal harcolna bennem, és nem tudom, hogy melyiket válasszam. Mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai.

A döntés következményétől félek. Attól, hogy nem jól döntök és megbánom majd, már mikor késő lesz. Így is, úgy is sok áldozattal fog járni és sérülni fognak benne emberek.

Éjszaka volt most egy álmom. Idősebb koromban ültem a verandán és sajnálkoztam azon, hogy évekkel ezelőtt ezt a döntést hoztam, ezt az életet választottam, és bántottam magam a döntésért, és megbántam, hogy akkor régen nem másképp döntöttem, és hogy mennyivel jobb lehetne az életem.

Belerángatjuk magunkat ilyen játszmákba, ez az elme játéka, ahol megpróbálja elhitetni, hogy máshol jobb lenne, máshogy-jobban alakulhatott volna, csak azért hogy áthárítsa a felelősséget a döntésünk következményéről. Mert az elme nem akarja bevallani, hogy ez a mi döntésünk volt, bárhogy alakíthatjuk az életünket, bárhol élhetünk rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle. Ülhetnénk akár a világ legszebb helyén boldogtalanul azon morfondírozva, hogy valahol máshol jobb lett volna. Mindig azt keressük ami nem adatott meg, ami hiányzott, minthogy arra koncentrálnánk ami van, amit igazán szeretnénk, és hogy életünkből a legjobbat hoznánk ki.

Fel kell vállalnom a döntésemet. Felnőtt vagyok, tudnom kell dönteni, és vállalni érte a felelősséget. És ha valami mellett döntöttem, arra csak is arra az útra koncentrálni, és nem folyamatosan a másik útra tekintgetni, hogy ott vajon mi lehetne, milyen lehetne az életem, mert felesleges. Nem tudhatjuk, és elveszi az energiát attól, hogy arra koncentrálunk amit választottunk, és abból hozzuk ki a maximumot.

Elkezdtem olvasni egy könyvet (Dale Carnegie - Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni), és már az első pár oldal rengeteget segített.

“Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja! “ (MT 6:34)

A könyvben úgy szemléltetik, hogy 2 vasajtót kell felhúzni, az elsőt a múlthoz, ami kizárja a múltat, a halott tegnapokat, a másodikat a jövő elé, a meg nem született holnapok elé.
Ekkor biztonságban leszünk, legalább a mára.

Arra kell törekednünk, hogy a ma feladatait végezzük, és a mát élvezzük. Minden erőnkkel és lelkesedésünkkel próbáljuk megoldani a ma feladatait, mert így tehetjük a legtöbbet a jövőnkkért.
Lehet tervezni és elkezdeni pozitív gondolatokkal építeni a jövőt, de nem szabad aggodalmaskodni a jövő miatt. A jelenben kell élni, mert ez az egyetlen időtartam, amelyben képesek vagyunk, és képesek vagyunk cselekedni.

Én ezt az alapelvet akarom követni. Új nap - új élet. Nem akarok többe, hogy a félelmeim a jövő miatt meggátolják azt, hogy értelmes döntést hozhassak, és hogy a szívemre figyelhessek. Magam mögött akarom hagyni az összes olyan gondolatomat, hogy nem vagyok elég jó, hogy nem tudom megcsinálni, hogy képtelen vagyok, hogy nincs képességem hozzá, hogy nem érdemlem meg.

Én is a végtelen Isteni erőből származom, Isten gyermeke vagyok, bennem az erő, hogy megváltoztassam az életem, én rajtam áll, hogy milyen életet élek, mit hozok ki az életemből. Az enyém a választás lehetősége. Én egy boldog életet akarok élni magabiztosan, céltudatosan, és összhangban akarok lenni magammal. Vissza kell találnom megint magamhoz, hogy meg tudjam hallani a lelkem hangját, mert csak vele együtt tudok a helyes, nekem szánt úton maradni, és idős koromban örülni annak, hogy a szívemre hallgattam, és örülök annak ahogy döntöttem, és örülök és hálás vagyok mindenért amit megéltem.

A döntési nehézségekre van egy nagyon jó 3 lépcsős feladat a könyvben:

1. Fel kell térképezni pontosan a helyzetet, mi is a probléma, mitől félünk annyira, mi az aggódásunk tárgya, és abban megkeresni azt, hogy "mi lehet a legrosszabb ami történhet"?
2. Ha megvan a legrosszabb lehetséges következmény, akkor jön az ELFOGADÁS. Kicsit átélni ezt a helyzetet, és elfogadni, hogy ha ez fog történni,akkor ezt elfogadom. Felkészítem magam rá.
3. Az időnket és energiánkat arra fordítani, hogy jobb legyen, mint a legrosszabb esetleges következmény. Higgadtan próbálj meg javítani a helyzeten!

A legrosszabb következmény elfogadása hatalmas energiákat szabadít fel bennünk, egyfajta nyugalom lesz úrrá rajtunk. Nem kell már többet félni tőle, hogy mi lesz, meg félni a bizonytalantól. Ha az ember szembenéz a legnagyobb félelmeivel, akkor azok elveszítik erejüket, és már nincsenek olyan erővel hatalmuk felettünk.