Volt már olyan, hogy kitűztél magad elé egy célt, és idő előtt feladtad? Hogy meg sem vártad a változást? Már az elején elkönyvelted, hogy ez nem fog sikerülni, ez lehetetlen, nem éri meg? Miért van az, hogy az emberek többsége nem hajlandó tenni a céljaiért és azért, hogy egy jobb életet éljen? Lehet, hogy a legtöbb embernek nincs is célja? Csak tengődik az életben, és várja, hogy majd csak lesz valami. Olyanok, mint a vezető nélküli hajó a tengeren, csak ringatóznak ide-oda, aztán csodálkoznak, hogy sehova sem érnek el. Hogyan tudnánk akárhova is eljutni, ha azt sem tudjuk hova akarunk?

A legtöbb ember egyik legnagyobb gátló tényezője a türelmetlenség és a kudarctól való félelem. Feladják a próbálkozást, még mielőtt beérne a munkájuknak a gyümölcse.
Azt mondják változtak, tűztek ki célokat, gyakorolták a hálaérzést meg a pozitív gondolkodást, vagy akármilyen önfejlesztő dolgot, hogy tettek a céljaikért, de mégsem történik semmi. Egyből feladják, elkönyvelik a kudarcot, meg hogy az élet rossz, és visszatérnek a régi megszokott kis világukba, mert úgy se változik semmi, náluk ez nem hat, az önfejlesztés hülyeség.

Ha valami nem sikerül, akkor egyből vesztesnek, értéktelennek tartjuk magunkat, csorbul az önbecsülésünk, az egész helyzetet egy negatív tapasztalásként éljük meg, és sokan emiatt felhagynak a próbálkozással, és elfogadják a sorsot úgy, ahogy van.  Úgy gondolják, ha nem csinálnak semmit, akkor nincs kudarc, és én sem vagyok egy vesztes.

Sokunknak nagyon nehéz továbbcsinálni, minden nap tenni valamit egy szebb jövőért, pozitív és hálás maradni úgy, hogy nem látjuk a változást. Mindenki hírtelen eredményre vágyik, azonnali jutalomra, és látni akarja az eredményt, csak annyi energiát akar befektetni ami tényleg szükséges és megéri. Ebben a felgyorsult világban mindent azonnal akarunk. Gyors telefont, gyors internetet, gyorsan elkészíthető kajákat, gyors eredményeket, gyors sikereket.

Én ha kedvtelen vagyok, mert nem látom a változást, mindig a nagy „tanítókra” gondolok.  Nekem az egyik nagy motiváló személyiség Thomas Edison a villanykörte feltalálója. Ő volt a világ egyik legszorgalmasabb és legtermékenyebb feltalálója. Találmányainak száma meghaladja az ezret. Több ezer kísérlete fulladt kudarcba, míg föltalálta a szénszálas izzólámpát, ám ő ezeket a sikertelen kísérleteket nem tekintette kudarcnak, hanem azt mondta:

Engem lenyűgöz és motivál ez a hozzáállás, a rengeteg „kudarc” ellenére is továbbfolytatni, és  a „kudarcot” nem „kudarcként” élni meg, hanem lehetőségként olyan útak kizárására amik nem vezetnek a vágyott cél eléréséhez. Edison nem ismerte a kudarcot. Neki a „kudarc” a vágyai eléréséhez való úton egy állomás volt.

Még gyerekként ösztönösen másképp gondolkodunk, és a kudarcot ösztönzőleg fogjuk fel. Mi lett volna, ha mikor járni tanultunk gyerekkorunkban már az első elesés után feladtuk volna? Vajon hányszor estünk el és álltunk fel újra mire megtanultunk járni? És ugyanez van a biciklizéssel,  és minden más tanulandó dologgal is.

Talán fájt egy kicsit az elesés, sírtunk is egy kicsit, de nem adtuk fel! Újra és újra nekigyürkőztünk, felálltunk, megpróbáltuk, míg nem megtettük az első bizonytalan lépést, aztán már egyre magabiztosabban lépkedtünk.

A próbálkozásunk során rengeteg mindent tanultunk, hogy csináljuk helyesen, fejlődött a koordinációnk, egyre jobban egyensúlyoztunk, erősödtek a karjaink és a lábaink.

Az élet mai napig így működik, folyamatosan tanulunk, és fejlesztjük képeségeinket, gyakorlással egyre jobbá és jobbá válunk bármit is teszünk. Bármit képesek vagyunk megtanulni, ha elég időt és energiát fektetünk bele, és gyakorlással egyre jobbak és ügyesebbek leszünk.

De miért változtunk meg? Ma már 1-2 sikertelen próbálkozás után feladjuk és kudarcként könyveljük el, és vesztesnek látjuk magunkat. Nem akarjuk újra megpróbálni,  mert az újabb sikertelen kísérlet újabb kudarchoz vezet, az pedig újra a vesztes vagyok érzését erősíti.

Szerencsére vannak olyan emberek akik kitartásukkal előrébb viszik a világot, nem adják fel, és hasznos találmányaikkal megkönnyítik az életünket.

Rengeteg inspiráló történet van a múltban, ami motiválóan hat rám. Személyek, akik több százszor vagy akár ezerszer is elbuktak, vagy nem találtak segítőket, nem hittek bennük, kitartásuk által mindig valami nagyon nagyot hoztak létre. És ez az a kitartás ami irigylésre méltó. Mindennél jobban hinni kell abban amit szeretnénk.

Nem mi próbáljuk ki az életet, hanem az élet próbál ki minket, hogy elég bátrak és erősek vagyunk-e. Mert a legnagyobb álmai csak azoknak teljesülnek be, aki igenis képesek odatenni magukat 100%-osan, szembe menni az árral, vállalni a kockázatot, nem elkeseredni ha nem jön össze egyből, tanulni a hibákból, nem hagyni, hogy mások lebeszéljenek meg meggyőzzenek, hogy ez úgy se fog menni, ez lehetetlen.

Véleményem szerint az ilyen emberek mindennél jobban látják maguk előtt a célt, és csak arra koncentrálnak, biztosak benne, hogy el tudják érni. Ezért is nagyon fontos, hogy olyan céljaink legyenek az életben, ami motivál, amit magunkénak érzünk, amire tényleg vágyunk, és amit belülről érzünk, hogy ez az, mert csak így lehet kitartani, és így talpon maradni a negatív környezetben, és akkor is továbbcsinálni mikor mindenki bolondnak néz.

Én is nagyon sokszor megtorpanok, mikor úgy tűnik, hogy semmi sem sikerül, nem kerülök közelebb a céljaimhoz, vagy valakitől negatív kommentet kapok. Olyankor egy pillanatra megtorpanok, és elgondolkodom, hogy jó úton vagyok-e, megéri-e a fáradozást, sokszor fel akarom adni, mert nem látom a változást, néha sírok is, de  mindig van egy hang ami azt mondja, hogy állj fel és menj tovább. Ne foglalkozz azzal, hogy mit mondanak mások, ez a Te életed. Akkor is megmutatom, hogy nekem sikerülni fog. Minden nap teszek érte.

Aki beleteszi a maximumot, kitartó, és bízik magában és az Univerzumban akkor meg fogja kapni azt amire vágyik. Ez a vonzás törvénye, nincs más lehetőség. Ha nem kapjuk, meg egyből az meg akkor azért van, mert még nem állunk készen, még tanulnunk kell, még el kell sajátítanunk pár képességet. Ha készek vagyunk rá akkor meg fog jelenni az életünkben, de addig nem szabad feladni, nyitottnak kell lenni. Bele kell tenni a mi részünket, hogy az élet is bele tudja rakni az ő részét.

Katinkának is van egy nagyon jó mondása:

Áldozatok nélkül nincs siker. Ne várja senki, hogy a szájába repül a sült galamb. Mindenki annyit kap vissza, amennyit hajlandó belefektetni.

Nagyon fontos itt szerintem az elfogadás is. Az, hogy megengedem magamnak a hibázási lehetőséget, nem várom el, hogy minden rögtön sikerül, mindent rögtön elérek, hanem élvezem az utat, megszabadítom magam ettől a stressztől, és maximalizmustól. A célon tartom a szemem, és figyelek arra, mit hoz az életembe a sors, milyen szituációkat, milyen nehézségeket, amelyekből tanulhatok. Mert mindez szükséges ahhoz, hogy elérjem a célt.

A legrosszabb amit valaki tehet, hogy csak azért nem kezd el valamit, mert úgyis elrontja, vagy úgy sem sikerül. Leírja magát, még mielőtt elkezdte volna. A saját álmainktól és vágyainktól fosszuk meg magunkat.

Hibázás nélkül nincs siker, mert a hibákból tanulunk, ezek által fejlődünk, fejlődnek a képességeink, készségeink, felkészít az életre, és megmutatja azokat az utakat amik nem járhatóak.

Tudom, hogy nagyon nehéz a hibázások ellenére tovább csinálni, meg nem feladni. Én is sokszor feladtam már, de később mindig megbántam. Mindig arra gondolok, ha akkor nem adtam volna fel, már most mennyivel előrébb lennék, mennyi célomat elértem volna már. Elesek, de aztán újra felállok és megpróbálom újra, mert nálam a feladással járó érzés sokkal nagyobb, mint a kudarctól való félelem. Én tudom, és hiszem, érzem belül, hogy képes vagyok bármire, és el is fogom érni, de sok áldozattal, és kitartással jár. Az élet most tesztel, hogy mennyire vagyok kitartó, és hajlandó vagyok-e bele tenni mindent. Tudom, hogy jó úton vagyok, és folyamatosan fejlődöm, tanulok, és szert teszek azokra  a képességekre, amikre akkor lesz szükségem, ha elértem a célom vagy már sikeres vagyok.

Monostori Timi motivációs tréner mondja mindig a videóiban, hogy ha elestünk fel kell állni, koronát igazítani és továbbmenni. Legfontosabb bízni magunkban és hinni az Univerzum jóságos erejében.

Azzal ha a földön maradok, siránkozok és sajnáltatom magam, azzal nem jutok tovább az életben. Leélhetem az életemet úgy, hogy egész életemben azon sajnálkozom, hogy mi lett volna, ha lett volna elég kitartásom, ha nem adom fel, ha csak magamra hallgatok és nem érdekel a környezet véleménye, vagy kis befektetéssel élhetem azt az életet amire vágyom. De ez a látszólag nehezebb és láthatatlan út. Sokszor nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy látszódjon a változás, és ebben az időszakban motivált maradni, és továbbra is kitartónak lenni erős önfegyelmet igényel.

Mindig fel kell állni és tovább kell menni. És a sikeres embereknek bizony lehet, hogy egy nap alatt több kudarca van, mint a kudarc-embernek egy hónap alatt, de nem adja fel és nem gondolja, hogy másokon múlik sikere. Nem adja fel. Soha nem adja fel.

Bennragadtunk a régi gondolkodási szokásainkban. Folyamatosan újra és újra ugyanazt tettük, ugyanúgy viselkedtünk, és újra és újra hasonló hibákat követtük el és hasonló embereket vonzottunk magunkhoz. De midennek megvan a miértje és a tanulnivalója. Ez járult hozzá, hogy ma az legyek aki vagyok, de ha én más jövőt szeretnék, akkor valamit változtatnom kell.

És ha a következő napokban türelmetlen leszel és kételkedsz abban, hogy egy változás be fog következni, akkor tisztázhatod magadban, hogy az életed azért fog változni, mert napról napra egyre figyelmesebb leszel, és a figyelmedet egyre gyakrabban abba az irányba tereled, amelyben az életedet élni szeretnéd. Minden nap tanulsz és a legjobbat adod, kitartó vagy, hajlandó vagy meghozni a szükséges áldozatokat, amellyel az életed a tőled elvárt irányba tud változni.